A Fidesz újra és újra kezdeményezi a parlament feloszlatását

Budapest |

<p>A mostani helyzetben a Fidesz egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi - mondta Orbán Viktor, a párt elnöke vasárnap Budapesten újságíróknak.</p>

Amennyiben az SZDSZ hajlandó igent mondani a parlament feloszlatására, akkor megszűnik ez a jelenlegi állapot - közölte a pártelnök a Fidesz 21. születésnapi ünnepségére érkezőben.
    Hozzátette: az Országgyűlés feloszlásához az SZDSZ szavazataira is szükség lenne.
    "Nem tárgyalunk az SZDSZ-szel, mert az SZDSZ ezt visszautasítja" - fogalmazott Orbán Viktor az MTI kérdésére válaszolva. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy áprilisban sorra kerülhet-e a parlament feloszlatása, a Fidesz elnöke azt mondta, minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is.
    Az ellenzéki pártelnök szerint egy Fidesz-kormány felállítása ma nem jelentene gondot, hiszen minden posztra párton belül és azon kívül is több megfelelő súlyú szakember is van.
    Orbán Viktor véleménye szerint hosszabb távon anyagilag is mérhető károkat okoz a jelenlegi helyzet az országnak.
    Úgy vélte, bármilyen jelölt neve merül fel a mostani helyzetben az gyenge kormányt eredményez.
    Egy erős kormány felállításának feltétele az előre hozott választás - mondta.
    Orbán Viktor úgy vélte, hogy a baloldali párt és annak hol kívül, hol kormányon belüli szövetségese, az SZDSZ összeroppant a kormányzás súlya alatt, és ma a már nem tudnak kormányozni.
    Az MSZP országos elnöksége - sajtóhírek szerint - szombati ülésén Bajnai Gordon miniszterelnöki-jelölését támogatja. Az SZDSZ vasárnap tanácskozik, hogy kialakítsa álláspontját, majd várhatóan találkozik a két párt tárgyalódelegációja is, hogy egyeztessen a jelölésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?