A Fidesz és a KDNP előre hozott választást sürget

Budapest |

<p>Előre hozott választásokat sürget a Fidesz és a KDNP elnöksége is, mert szerintük új kormány csak a választópolgárok akaratából alakulhat, nem pedig a „bukott” MSZP „ügyeskedése” nyomán - közölték szombaton.</p>

A Fidesz és a KDNP elnöksége is közleményt adott ki annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP rendkívüli kongresszusán új kormány alakítását javasolta, új kormányfő vezetésével.
    A Fidesz elnöksége azt írta, tájékoztatják Magyarország polgárait, hogy nem kezdenek tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról sem, ezzel szemben hétfőn  kezdeményezik az Országgyűlés feloszlatását.
    A szövetséges KDNP elnöksége ugyanerről határozott, így hétfőn Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen újra benyújtja a parlament önfeloszlatását célzó indítványt. Ez lesz a Fidesz és a KDNP második ilyen indítványa, legutóbb február 23-án szavazott hasonló indítványukról az Országgyűlés.
    A KDNP szerint június 7-én, az európai parlamenti választásokkal egyidőben megtartható az előre hozott országgyűlési választás is.
    A Fidesz elnöksége úgy véli, hogy az elmúlt hét évben „az országot anarchiába, zűrzavarba vezették, válságba és kilátástalanságba kormányozták” és a „rendszerváltás óta legnagyobb megszorítás előkészítése folyik”.
    A legnagyobb ellenzéki párt vezetői szerint az MSZP az emberek szemében már régóta bukott párt, amely azonban még most is azon „ügyeskedik”, hogy valamiképpen a hatalomban maradhasson.
    „Egy bukott párt ne alakítson kormányt Magyarországon!” - áll a Fidesz vezérkarának közleményében.
    Szerintük ez a válság az emberek életéről szól, ezért Magyarország új irányáról az embereknek kell dönteniük, nem pedig az MSZP-nek, új kormány pedig csak a választópolgárok akaratából születhet.
    „Az MSZP-kormány az ország szégyene, az előrehozott választás az ország érdeke. Eljött a pillanat, amikor mindenkinek el kell döntenie, mit támogat: az ország szégyenét, vagy az ország érdekét” - véli a Fidesz elnöksége.
    A KDNP szerint „Gyurcsány Ferenc lemondása” annak beismerése, hogy az ember, aki "hazudott reggel, éjjel meg este", káoszba és a szakadék szélére vezette Magyarországot.
    A Fidesszel szövetséges kereszténydemokraták úgy vélik, a miniszterelnök mindezt azzal tetézi, hogy a válságból kivezető utat eltorlaszolja, és előre hozott választások helyett „kamarillapolitikával kívánja hatalomban tartani pártját, illetve azt a politikai klánt, amelynek múlhatatlan felelőssége van az ország mai helyzetének kialakulásában”.
    A KDNP meggyőződése szerint ugyanakkor csak az a politikai erő, illetve miniszterelnök képes a bajok orvoslására, amely, illetve aki élvezi a magyar társadalom többségének bizalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?