Sulík: Megszavaztuk a költségvetést, de új kormány támogatása még nyitott kérdés

Richard Sulík
Pozsony |

Richard Sulík, az SaS vezetője a költségvetés elfogadása után arról beszélt, minden úgy történt, ahogy abban az OĽaNO-val megállapodtak. „Így kellene ennek működnie a politikában. Kár, hogy korábban ez nem így működött a koalícióban” – jelentette ki. 

Majd felsorolta, hogy milyen feltételeket szabtak a költségvetés megszavazásáért cserébe. Így például január 1-től a vendéglátói szektor számára 10 százalékos lesz az áfa, csökken a járművek regisztrációs adója, a költségvetésbe bekerültek a kiadási plafonok, július elsejétől pedig eltörlik a közmédia üzembentartási díját. „Felteszem, hogy a pénzügyminiszter úr is betartja az ígéretét” – utalt arra, hogy Igor Matovič (OĽaNO) azt ígérte, a költségvetés elfogadásáért cserébe lemond a tisztségéről. Sulík hozzátette, egy átalakított kormány támogatásáról még nem egyeztettek.

Sulík szerint a közmédia (RTVS) üzembentartási díjának eltörlése racionális döntés volt. Az RTVS-t a most elfogadott módosítás szerint az üzembentartási díj helyett egyenesen az államkasszából finanszítozzák majd. Ez Sulík szerint jobb megoldás, hiszen az erre elkülönített összeget minden évben valorizálják. Az SaS vezetője nem tart attól, amit egyébként az ellenzéki Smer is felrótt, hogy így elveszhet a közmédia függetlenségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?