Nem sikerült megnyitni a parlament rendkívüli ülését

parlament k

Határozatképtelen volt hétfőn a parlament, ezért kedden újabb próbálkozást tesznek a képviselők a MiG-29-es vadászgépek átadásáról, valamint a korábbi előre hozott választásról szóló rendkívüli ülés megnyitására.

Az ülést a Smer kezdeményezte a Tomáš Taraba (frakció nélkül) körüli képviselők támogatásával.

A párt június 24-ig előre hozott választást szeretne a szeptembert végi helyett. Arra hivatkozik, hogy a kormánynak korlátozottak a jogkörei, ezért nem tudja ellátni alapvető feladatait és irányítani az országot.

A Smer emellett olyan parlamenti határozatot akar elfogadtatni, amely megtiltaná a MiG-29-esek átadását Ukrajnának. Azzal érvel, hogy mivel a kormánynak korlátozottak a jogkörei, nem hozhat döntéseket súlyos belpolitikai és külpolitikai kérdésekben.

Ezekről a témákról a Smer már két rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte február közepén, a választásról szóló ülés megnyitásakor azonban szintén határozatképtelen volt a parlament, a vadászgépekről szóló ülés programját pedig nem szavazták meg a képviselők.

Robert Fico, a Smer elnöke elképzelhetőnek nevezte, hogy további rendkívüli üléseket fognak indítványozni a választás előbbre hozásáról, mert a határidőket tekintve van még egy kis idő. A végső dátum, amit elfogadhatónak tart a választásra, július 1-je, a Smer pedig további nyomást akar gyakorolni Zuzana Čaputová államfőre és a volt kormánykoalícióra. A parlamenti történéseket kész kabarénak nevezte, mivel több képviselő volt a parlamentben, mint ahányan bejelentkeztek a szavazáskor. Kijelentette, hogy az államfő és a Sme rodina június végi választást akar, az OĽaNO és az SaS szintén, ha hivatalnokkormány lenne kinevezve, de mégsem hajlandók tárgyalni erről. „Az előre hozott parlamenti választás politikai eszköz a válságok megoldására, az ország pedig mély válságban van” – szögezte le Fico, hozzátéve, hogy a koalíció az előre hozott választást a válság további mélyítésére használja fel.

Peter Pellegrini frakció nélküli képviselő úgy véli, nem sikerül megnyitni a rendkívüli ülést, a választással kapcsolatos határidők miatt pedig a márciusi ülésen már nem lesz mód a dátum módosítására. „Ez a téma valószínűleg végleg eltűnik” – mondta, hozzátéve, hogy az időpont módosítása az SaS elnöke, Richard Sulík kezében van.

A MiG-29-esekkel kapcsolatos programpont Pellegrini szerint a rendes márciusi ülésszak végére tolódik. Feltételezi, hogy addig Jaroslav Naď (OĽaNO) megbízott védelmi miniszter elmegy a parlamentbe és tájékoztatja a képviselőket, szerinte erre mindenképp szükség lenne. A vadászgépek átadásának támogatásával kapcsolatban emlékeztetett pártja feltételeire, hogy ez nem befolyásolhatja Szlovákia védelmi képességeit, és az átadást az alkotmánnyal összhangban, a szövetségeseinkkel egyeztetve kell végrehajtani.

Michal Šipoš (OĽaNO) rámutatott, hogy a bejelentkezéskor ellenzéki képviselők is hiányoztak, és ha júniusi választást akarnak, akkor munkába kellene járniuk. Igor Matovič, a mozgalom elnöke hozzátette, tiszteletben tartják a választóik kívánságát, ők pedig szeptemberi választást akarnak. A MiG-29-es vadászgépekkel kapcsolatban azt mondta, a parlament dönt majd az ügyben, és a védelmi miniszternek kötelessége, hogy tájékoztassa a törvényhozást és megpróbálja megszerezni a támogatását.

Anna Zemanová, az SaS frakcióvezetője megjegyezte, ha semmi sem történik, szeptember 30-án lesz a választás. „Az SaS nem ügyködik semmin, tisztességesen készül az előre hozott választásra” – reagált a Smer állítására, hogy pártja saját javaslatot készítene elő más, korábbi választási időponttal. A MiG-29-es vadászgépek kapcsán leszögezte, az SaS kiáll Ukrajna támogatása mellett, legyen szó humanitárius segítségről vagy haditechnikai segítségnyújtásról.

Peter Pčolinský, a Sme rodina frakcióvezetője szerint pártja jelenlevő képviselői bejelentkeztek a szavazáskor. Szerinte kedden sem sikerül megnyitni az ülést, ez egyszerű „parlamenti matematika”. A MiG-ekkel kapcsolatban azt mondta, „amint aktuális lesz a kérdés, a parlament elé kerül, nem a kormány fog egymaga dönteni róla”. Az előre hozott választás kapcsán megismételte, hogy minél korábbi dátumot szeretnének. „Ha sikerül megnyitni az ülést, megszavazzuk a korábbi időpontot” – szögezte le, azt viszont visszautasítja, hogy hetente ilyen cirkusz legyen emiatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?