Naď szerint elképzelhető, hogy zárt ülésen tárgyal a parlament a MiG-ekről

Jaroslav Naď

Jaroslav Naď megbízott védelmi miniszter kész részt venni a MiG-29-es vadászgépek Ukrajnának való átadásáról szóló parlamenti ülésen, értesülései szerint a parlament vezetése a zárt ülésről egyeztet.

„Mivel az egyik volt koalíciós partner ragaszkodik hozzá, hogy a parlament tárgyaljon a vadászgépekről, én ezt elfogadom, semmi problémát nem látok ebben. Ha a képviselők azt akarják, részt veszek az ülésen” – jelentette ki Naď. Megerősítette, hogy egy ország kérte a MiG-ek és a szükséges felszerelés átadását.

Naď szeretné, ha az átadást támogató pártok közös megegyezés után indítványoznák az ülés összehívását. Megjegyezte, ez lehetőséget ad például a Hlasnak, hogy megmutassa, Ukrajnát vagy Oroszországot támogatja-e.

Arra is emlékeztetett, eltérnek a vélemények arról, hogy egy megbízott kormány dönthet-e a vadászgépek átadásáról más országnak, ezért a parlamentnek kellene erre felhatalmaznia. Más helyzetben a kormány már rég döntött volna a MiG-ekről, mert egyetért ezzel a javaslattal – tette hozzá.

Megismételte, Szlovákia már sosem fogja használni ezeket a gépeket és nem játszanak szerepet biztonsága garantálásában, viszont pénzt kapna értük az ország, Ukrajnának pedig nagy szüksége van rájuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?