Milyen árakra számíthatunk idén az ingatlanpiacon?

lakótelep
Pozsony |

Szlovákiában az idei első negyedévben is folytatódott a lakóingatlanok áresése, a jegybank legfrissebb elemzése szerint az egyes ingatlantípusok ármozgása között azonban jelentős különbségek vannak. Mely ingatlanoknak nőtt, melyeknek csökkent az ára, és mire számíthatunk az elkövetkező hónapokban?

„Az idei első negyedévben a szlovákiai ingatlanok kínálati ára átlagosan 0,4%-kal csökkent az előző negyedévhez képest. Abszolút értékben ez négyzetméterenként 10 eurós csökkenést jelentett, a négyzetméterenkénti átlagár így 2423 euróra esett vissza. Az előző év azonos időszakához képest az árak 5,2%-kal alacsonyabbak” – mondta el Roman Vrbovský, a jegybank elemzője. A lakásárak csökkenéséhez szerinte különösen a Kassa és Besztercebánya megyében tapasztalt áresés járult hozzá, míg Pozsony megyében már nőttek az árak.

A lakások drágultak

Az egy es ingatlanok ármozgásai között továbbra is látványos különbségek vannak. A lakások átlagára az idei év első három hónapjában 2023 negyedik negyedévéhez képest négyzetméterenként kevesebb mint 5 euróval, azaz 0,2%-kal, 2689 euróra emelkedett. Elsősorban az egyszobás lakások drágultak, míg a nagy, ötszobás lakások ára csökkent. Éves összehasonlításban a lakásárak 3,8%-kal csökkentek. A jegybank adatai szerint a családi házak négyzetméterenkénti átlagára az első negyedévben 47 euróval, 1865 euróra esett vissza. Az előző negyedévhez képest ez 2,4%-os, éves szinten 3,4%-os csökkenést jelent.

Regionális szempontból az ingatlanárak hat megyében csökkentek, a legnagyobb mértékben Besztercebánya és Kassa megyében, 7,2, illetve 3,1%-kal. Ezzel szemben Pozsony megyében – 2022 vége óta most először – nőttek az árak, mégpedig 0,3%-kal. Nyitra megyében azonban ennél is erőteljesebb, 3,4%-os drágulást mértek.

A jegybank szerint az ingatlanpiaci kínálat csökkenése, amely a múlt év során végig fennállt, az idei év elején megállt. „Az áresés lassulása az előző negyedévben új eladókat hozhatott a piacra. A megnövekedett kínálat pedig ezt követően további áreséshez vezetett” – figyelmeztet Vrbovský.

Mire számíthatunk?

„A lakásárak jelenlegi alakulása teljes mértékben beleillik az ingatlanpiac idei stagnáló kilátásaiba” – kommentálta a jegybank által közzétett adatokat Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az új lakáshitelek volumene idén februárban és márciusban 50 millió euróra csökkent, ami több mint kétharmaddal kevesebb, mint tavaly. 

„Tehát növekedés vagy csökkenés helyett inkább arra számítunk, hogy továbbra is kiváró üzemmódban maradunk. Az ingatlancégek és az ingatlanukat eladni kívánók megvárják, míg a fogyasztók vásárlóereje javul, hogy ezt követően emelhessék az áraikat. Ezzel szemben a vevők a jelzáloghitelek kamatlábainak a csökkenésére várva halasztják későbbre a vásárlást”

 – tette hozzá az elemző.

A vevők azonban nem számíthatnak gyors javulásra, Boháček szerint ugyanis több jel is arra utal, hogy a jelzáloghitelek kamatai Szlovákiában az Európai Központi Bank (EKB) várható kamatcsökkentései ellenére sem fognak olyan gyorsan csökkenni. Az új lakáshitelek jelenlegi átlagos kamatlába a leggyakoribb 1–5 éves lekötéssel 4,05%. „Becsléseink szerint az ingatlanszektor számára az ösztönző szint 3% alatt lehet, amire leghamarabb fél év múlva számíthatunk” – véli a 365.bank elemzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?