Mikas: Állok elébe a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések kivizsgálásának

mikas

Az országos tiszti főorvos kijelentette, nem fog ellenkezni, ha a járványkezelés kapcsán vizsgálatot indítanak a személyével szemben.

Ján Mikast az SNS szólította fel arra, hogy távozzon pozíciójából. A harmadik legerősebb koalíciós párt szerint az országos tiszti főorvos nem más, mint a „koronavírus-járvány elleni harc kudarcának szimbóluma”.

A hírekre reagálva Mikas azt mondta, nyitott bármilyen vizsgálatra, egyúttal hozzátette, ezzel kapcsolatban teljes körű együttműködést biztosít a Főügyészség és a Számvevőszék számára. Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta, az esetleges átvilágítással összefüggésben a kormány által megbízott Peter Kotlár (SNS) parlamenti képviselő egyelőre nem kereste meg.

Mikas tisztességtelennek tartja, hogy eredmények hiányában ítélkeznek személye felett. Úgy gondolja, hogy ez egy újabb támadás nemcsak saját maga, hanem kollégái és más szakemberek ellen is, akik a koronavírus-járvány idején igyekeztek megfékezni a kórokozó terjedését.

„Nem futamodok meg a kérdések elől, továbbra is elviselem a személyemet ért támadásokat” – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?