Ma sem tudták megnyitni az előre hozott választás korábbi időpontjáról szóló parlamenti ülést

parlament kp

Kedden sem sikerült megnyitni a Smer által javasolt rendkívüli parlamenti ülést, melynek témája a választás időpontjának megváltoztatása, valamint a MiG-29-es vadászgépek Ukrajnának történő szállításának megvitatása lett volna.

A plénum ismét határozatképtelen volt, az ülés megnyitásához szükséges 76 képviselő helyett az első próbálkozás során csak 55-en, míg a másodiknál 57-en jelezték részvételüket.

A parlament alelnöke, Peter Pčolinský (Sme rodina) végül bejelentette, Boris Kollár (Sme rodina) házelnök javaslatára a két pontot a következő rendes ülés napirendjébe iktatják be, ami március 14-én kezdődik.

Az SaS és az OĽaNO tagjai a pártok korábbi nyilatkozataival összhangban hétfőn és kedden sem támogatták az ülés megnyitását.

Az ülést a Smer kezdeményezte a Tomáš Taraba körüli képviselők támogatásával. A párt június 24-i előrehozott választást szeretett volna megszavaztatni a szeptember végi helyett. Arra hivatkozik, hogy a kormánynak korlátozottak a jogkörei, ezért nem tudja ellátni alapvető feladatait és irányítani az országot, ráadásul a korlátozott hatásköreit is át akarja lépni, megsértve ezzel az alkotmányt.

A Smer emellett olyan parlamenti határozatot akart elfogadtatni, amely megtiltaná a MiG-29-esek átadását Ukrajnának. Azzal érvel, hogy mivel a kormánynak korlátozottak a jogkörei, nem hozhat döntéseket súlyos belpolitikai és külpolitikai kérdésekben. Emellett a párt szerint a vadászgépek átadása sértené az alkotmányt.

Ezekről a témákról a Smer már két rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte február közepén, a választásról szóló ülés megnyitásakor azonban szintén határozatképtelen volt a parlament, a vadászgépekről szóló ülés programját pedig nem szavazták meg a képviselők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?