Jaroslav Naď megpályázza a Demokraták pártelnöki posztját

jaroslav naď k

Indul a parlamenten kívüli Demokraták pártelnöki posztjáért a decemberi tisztújító kongresszuson Jaroslav Naď volt védelmi miniszter, a párt alelnöke – ezt a közösségi hálón jelentette be. Eduard Heger jelenlegi pártelnök már korábban közölte, hogy nem indul az elnőkségért.

A kongresszus december 2-án lesz. Naď emlékeztetett, hogy Hegernek még három és fél évre szólt a megbízatása, de úgy döntött, hogy nem folytatja. „Ez is a jelleméről, demokrata voltáról és politikai kultúrájáról árulkodik” – tette hozzá Naď.

Azt is hozzáfűzte, a parlamentben most nincs olyan jobbközép demokrata erő, amelynek van kiépített országos pártstruktúrája, és egyértelműen elkötelezett a nyugati értékek mellett, valamint a korrupció elleni harcban. Meggyőződése szerint a Demokraták ilyen párt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?