Határozatképtelen volt a parlament, kedden folytatódik az ülés

parlament k

Kétszer is határozatképtelennek bizonyult a parlament a költségvetés módosításáról szóló javaslat második olvasatba utalásáról szóló szavazáson, ezért Boris Kollár (Sme rodina) házelnök kedden 9 órára halasztotta az ülés folytatását.

 Richard Sulík, az SaS elnöke kijelentette, határozatképtelenné tették a parlamentet, mert a költségvetés módosításáról szóló javaslat „dilettáns” módon lett összeállítva. „Ebben a formában tulajdonképpen biankó csekket írnánk alá a pénzügyminiszternek, hogy csináljon ezzel a pénzzel, amit akar” – jelentette ki Sulík.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter csütörtökön ismertette a parlamentben az egyes kiadási tételeket és bejelentette, hogy a kormány ezután elkészíti a módosító javaslatokhoz a pontos szétírást is, hogy mire kell felhasználni az összegeket. Sulík szerint azonban ez nem elegendő. „Ismerjük jól Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter ígéreteit és javaslatait, és a személyes tapasztalataim alapján kijelenthetem, szinte biztos vagyok benne, hogy végül úgyis megváltoznának ezek az összegek” – jegyezte meg Sulík.

Ezért a javaslat visszavonását követeli, és egy újabb beterjesztését várja, amelyben tételesen szerepelnek a kiadási összegek. Ha erre sor kerül, az SaS nem fogja tovább blokkolni az ülést.

A független parlamenti képviselők és a Hlas sem akar „biankó csekket aláírni” Matovičnak. „Tudni akarjuk, hogy konkrétan mire költenék ezt a pénzt” – jelentette ki Erik Tomáš (Hlas).

Az idei költségvetési törvény módosító javaslata 1,5 milliárd euróval növeli meg a költségvetés bevételi és kiadási oldalát is, miközben a tervezett hiány nem változna. A módosításra azért van szükség, mert bár jelentősen magasabbak az állam idei adóbevételei a tervezettnél, ezt a plusz összeget ebben az évben nem lehet felhasználni a költségvetési törvény módosítása nélkül.

A képviselők pénteken több ügyrendi javaslatot is jóváhagytak, ezzel a jelenlegi ülés napirendjéről több pontot átsoroltak a következő parlamenti ülésszak programjába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?