Fico szerint rákbetegeknek, nem pedig lőszerekre kellene gyűjteni

robert fico kp

A kormányfő az Ukrajna lőszerrel történő ellátására irányuló szlovákiai gyűjtés kapcsán azzal a cseh anekdotával élt, hogy „prd do Stromovky”.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök szerint inkább rákbetegeknek kellene adományokat gyűjteni, ám úgy gondolja, ezt az emberek nem támogatnák ugyanennyi összeggel. Hozzátette: a pénz semmit sem fog változtatni a háborús helyzeten.

Szlovákia minden polgára tegyen a pénzével azt, amit csak akar, ez a saját döntésük. Tudja, mit mondanának erre a csehek? Hogy »prd do Stromovky«. Elnézést a kifejezésért, de rendkívül szimbolikus. Az embereknek joguk van ahhoz, hogy úgy ítéljék meg, a lőszerek és a bombák fontosabbak, mint a rákbetegek

– mondta Fico a Joj24-nek adott interjújában.

A kormányfő azt állította, hogy a kezdeményezés célja, hogy egy „kormánnyal szembeni ellenpólust hozzanak létre, mivel mi nemet mondunk a fegyverekre”, miközben kapcsolatba hozta a szervezőket a Denník N-nel, a Sme-vel, az Aktualityvel és a Markízával, holott egy civilek által indított gyűjtésről van szó.

Egy-két év múlva ugyanaz lesz a helyzet: az összes pénzt elköltik, egy részét talán ellopják, de semmi sem fog változni Ukrajnában, maradunk ott, ahol most vagyunk

– tette hozzá.

A szlovákiai polgárok eddig már közel négymillió eurót gyűjtöttek össze Ukrajnának lőszerekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?