Búcsút inthetünk a hazai sertéshúsnak

Polák
Pozsony |

A szlovákiai sertéságazat még soha nem volt olyan nehéz helyzetben, mint most. Az agrárszakemberek szerint állami támogatás nélkül hamarosan búcsút inthetünk a hazai sertéshúsnak.

„A helyzet valóban súlyos. A szlovákiai sertéstenyésztés statisztikai mutatói az elmúlt húsz évben katasztrofálisan alakultak, és mára kritikus helyzetben van az ágazat. Valós a veszélye annak, hogy hamarosan anyakocák nélkül marad az ország” – állítja Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke. Szerinte húsz évvel ezelőtt még 131 ezer anyakoca volt az országban, a számuk azonban mára 34 ezerre esett vissza. „Tisztában vagyunk vele, hogy a sertéshús hozzátartozik a szlovákiai háztartásokhoz. Az egy főre jutó éves fogyasztás 37 kilogramm körül mozog. Ám ha folytatódik az ágazat bukórepülése, hamarosan búcsút inthetünk a hazai sertéshúsnak” – állítja Macho, aki szerint az említett 37 kilogrammos fogyasztásból már most is csak 12 kilogrammot tesz ki a hazai sertéshús, a többi behozatal. A legtöbb sertéshúst Lengyelországból, Németországból, Belgiumból, Spanyolországból és Dániából hozzák be.

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke szerint a helyzet egyszerű. „Vagy elfogadjuk, hogy hamarosan Európa szemétládájává válunk, és a hazai boltokat az importőrök a külföldön eladhatatlan sertéshússal árasztják el, vagy nagyon gyorsan teszünk ez ellen valamit. Gyorsan pedig csak úgy lehet beavatkozni, ha az állam hatékony támogatást nyújt az ágazatnak” – tette hozzá Macho. Szerinte évente legalább 10 millió eurós támogatásra lenne szükségük. Ezt az összeget a tenyésztők, a vágóhidak és a feldolgozók között arányosan osztanák el, hogy ezek versenyképesek legyenek a jelenleg jóval nagyobb támogatásokban részesülő külföldi konkurenciával szemben.

A sertéstenyésztőknek egyre nagyobb gondot okoz azonban a tenyésztési költségek növekedése is. „Csak emiatt nagyjából 25 eurós kiesést könyvelhetünk el sertésenként” – mondta el Peter Polák, a Szlovákiai Sertéstenyésztők Szövetségének (SACHO) az ügyvezető igazgatója. Szerinte, ha semmi sem változik, csak az idei év végéig újabb 15 százalékkal csökkenhet az anyakocák száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?