Beindult a gazdaság, nőtt a GDP

euro penz

A gazdaság tavaly év végén gyorsabb ütemben növekedett, mint ahogyan azt az eredeti becslések mutatták.

A negyedik negyedévben a GDP 1,3%-kal, azaz 0,1 százalékponttal nagyobb mértékben nőtt az előző év azonos időszakához képest. A Statisztikai Hivatal által közzétett jelentésből kiderült, a kedvező adatokhoz főként a beruházások és az export járultak hozzá.

Emellett az olyan ágazatok, mint az ipar, a kereskedelem és az építőipar teljesítménye is elősegítették a növekedést. Ezzel szemben hátráltatta a gazdaságot a háztartások fogyasztásának visszaesése, mivel a magas infláció következtében többet takarékoskodtak, mint a koronavírus-járvány és a pénzügyi válság idején.

A Statisztikai Hivatal a tavalyi év egészére vonatkozóan 1,1%-os növekedésről számolt be, ami 2022-ben még 1,8%-osnak bizonyult – ez a 2020-as évtől eltekintve a legrosszabb eredménynek mondható 2013 óta.

A háztartások fogyasztása tavaly 2,5%-kal csökkent, ami közel 30 éve a legnagyobb visszaesés.

A negyedik negyedévben – szezonális kiigazítás után – körülbelül 0,3%-kal nőtt a gazdaság, ami megegyezik a februári becslésekkel.

(šú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?