Befuccsolt Heger terve: az SaS nem hajlandó tárgyalni az új parlamenti többségről

sulik k

Az SaS előrehozott választást akar, mégpedig szeptemberben.

Az ellenzéki SaS bejelentette, nem hajlandó tárgyalni az új 76-os parlamenti többségről, amelyhez a megbízott kormányfő keres képviselőket.

A liberálisok elnöke, Richard Sulík azt mondta, jelenleg nincs miről megbeszéléseket folytatnia Eduard Hegerrel (OĽaNO), mivel az SaS-en kívül saját pártja, illetve a Sme rodina képviselői sem támogatják a lehetséges új kormánytöbbséget.

Készek voltunk tárgyalni, ám még mindig nem tudjuk, ki is valójában az OĽaNO vezetője, ráadásul fennáll a veszélye annak, hogy Eduard Heger távozik a pártjából, így nemcsak hatalma, henm legitimitása sem lesz arra, hogy kormányt alakítson

– tette hozzá.

Az SaS szerint a komoly vitának nincs értelme, mivel a korábbi koalíció sem egységes.

Sulík hangsúlyozta, egy új többség, amit még Zuzana Čaputová köztársasági elnök is elfogadna, pusztán egy mesterséges tákolmány és felesleges időpocsékolás lenne.

Az előrehozott választásról szóló vita teljesen elfogadható. Újra kell osztani a lapokat, és az egyes pártoknak lehetőséget kell adni arra, hogy újra megküzdjenek a választók bizalmáért

– erősítette meg Sulík álláspontját az SaS elnökhelyettese, Branislav Gröhling volt oktatási miniszter.

Heger a közösségi hálón jelentette be, hogy hétfőn arra kérte Sulíkot, hadd szólalhasson fel az SaS frakciójának ülésén, hogy a 76 fős többség kialakításához kérjen támogatást. Heger szerint Sulík először egyetértett, de végül azt mondta, hogy ne is menjen el a frakcióülésre. Heger állítja, hogy az SaS több képviselője közölte vele, készek lennének támogatni az új koalíciót.

A megbízott miniszterelnök szerint a kormánynak folytatnia kell, hogy eljuttathassa az emberekhez az anyagi segítséget, megvalósítsa a reformokat és biztosítsa az uniós helyreállítási terv forrásainak felhasználását.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?