A lakosságnak is árt a felelőtlen pénzszórás

pénz euró

A Fico-kormány nem folytathatja az előző választási ciklus kormányainak a felelőtlen pénzszórását – figyelmeztet a világ egyik legnagyobb nemzetközi hitelminősítő intézete, a Standard & Poor’s (S&P), amely szerint ellenkező esetben ronthatnak az ország hitelbesorolásán, amit a lakosság is megérezne.

A Standard & Poor’s péntekről szombatra virradóra stabil kilátással megerősítette Szlovákia A+ besorolását, amely az ötödik legjobb helyezés a hitelminősítő által használt skálán. Az ügynökség szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy a szlovák gazdaság továbbra is ellenállónak bizonyult az ukrajnai háború negatív hatásaival szemben. A hitelminősítő azonban figyelmeztetett, hogy elvárja az új kormánytól a költségvetési hiány csökkentését, ellenkező esetben ronthat az ország besorolásán. „A stabil kilátás azt a várakozásunkat tükrözi, hogy a következő két-három évben a kormány lefaragja a költségvetési hiányt, és takarékosabban gazdálkodik majd” – áll az S&P minősítéséhez fűzött kommentárban, amelyben arra is emlékeztetnek, hogy az elmúlt időszakban a hiány látványos növekedéséhez elsősorban az ország politikai bizonytalansága járult hozzá.

Az S&P szerint figyelemmel kísérik a Fico-kabinet lépéseit, és ronthatnak az ország besorolásán, ha az államháztartási hiány továbbra is magas marad, vagy a kormány unortodox politikát folytatna. A leminősítés negatív hatását ugyanakkor a háztartások is megéreznék, a befektetők számára a besorolás ugyanis azt jelzi, hogy mennyire biztonságos egy országnak hitelt nyújtani. Egyszerűen fogalmazva: minél rosszabb egy ország besorolása, annál többet kell fizetnie a piaci hitelfelvételért, vagy a befektetők egyáltalán nem akarnak hitelezni neki. Ha ez valóra válna, a Fico-kabinet még nehezebben találna forrásokat a szociális juttatások kifizetésére és a legfontosabb feladatainak az ellátására, miközben az államkassza már most is kong az ürességtől.

Hogy a Fico-kabinetnek nem lesz könnyű dolga, azt az Európai Bizottság múlt héten közzétett előrejelzése is alátámasztja, amely szerint a következő két évben Szlovákiának lesz a legnagyobb államháztartási hiánya az egész Európai Unióban. Eszerint a hiány az idei 5,7 százalékról 2024-re 6,5 százalékra, 2025-re pedig 6,8 százalékra nő. Az államadósság emiatt 2025- re meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 60 százalékát. Ladislav Kamenický pénzügyminiszter ugyan elismeri, hogy az ország rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van, szerinte azonban a kormány szeretné elkerülni a drasztikus lefaragásokat, ezért csak az Európai Bizottság által megkövetelt legszükségesebb megszorításokkal élne. Ez évi 0,5 százalékos GDP-arányos megtakarítást jelentene.

Ján Tóth, a Költségvetési Tanács elnöke szerint, ha a Fico-kabinet semmilyen intézkedést nem hozna az államadósság lefaragása érdekében, az államadósság 2027 végére a GDP 70%-ára emelkedne, és még a Kamenický által jelzett évi 0,5%- os konszolidációval is nagyjából 65%-ra nőne. Az államháztartás jelenlegi helyzetére való tekintettel a Költségvetési Tanács ezért a következő években a GDP 0,75%-ának megfelelő konszolidációt javasol, ami jövőre közel 1 milliárd eurós lefaragást jelentene.

Hatékonyabb gazdálkodást vár a kormánytól azonban a lakosság is. Az AKO ügynökség november 7. és 14. között elvégzett reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 57,2 százaléka szerint Robert Fico új kormánya hatékonyabban és jobb eredményekkel fogja irányítani az államot, mint Igor Matovič és Eduard Heger kabinetje. Ezzel szemben a válaszadók 36,7 százaléka nem ért egyet ezzel a véleménnyel. Legnagyobb arányban természetesen a kormánypártok, a Smer (95%), a Hlas (90%) és az SNS (88%) szavazói várnak jobb eredményeket az új kormánytól. Az ellenzéki szavazók többségének ezzel kapcsolatban azonban egészen más a véleménye. Az Igor Matovič vezette Szlovákia mozgalom szavazóinak a 80 százaléka nem bízik abban, hogy a jelenlegi kabinet hatékonyabban fogja vezetni az államot, mint az előzők. A Progresszív Szlovákia szavazóinak a körében ez utóbbiak aránya 74, a KDH szavazóinak a körében pedig 61 százalék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?