Amerikai professzor a Széchenyi-egyetemen

Amerikai professzor a Széchenyi-egyetemen

Fél évig a győri Széchenyi István Egyetemen vendégeskedik Adam Kovach, az amerikai Marymount Egyetem professzora. Többek között pedagógus- és építészhallgatóknak oktat filozófiát, valamint gondolatébresztő workshopokat is vezet.

Prof. Adam Kovach 2004 óta oktat filozófiát az egyesült államokbeli Marymount Egyetemen, ahol többek között az érzelmek természetéről vagy az eszmék és az etika kapcsolatáról jegyzett rangos publikációkat. Az idei évben sikerrel pályázott Fulbright-ösztöndíjra, amellyel Európába utazhatott. Magyar származása és a régió iránti érdeklődése révén Közép-Európát, azon belül is Győrt, a Széchenyi István Egyetemet választotta.

Az Egyesült Államokból nézve ez a régió egy nagyon izgalmas térség, elsősorban ezért választottam Győrt. Budapestet jól ismerem, de nem szerettem volna oda menni, inkább a vidéki Magyarország érdekelt. Ha tehetem, ittlétem alatt ellátogatok majd Veszprémbe, Pécsre, Szegedre is. A Marymount Egyetem jó kapcsolatokat ápol a Széchenyi István Egyetemmel, partneri a viszony a két intézmény között, így nem is volt kérdés, hol töltöm el a szemesztert” – fogalmazott a professzor.

Az idei félévben filozófiakurzusokon találkozhatnak vele a hallgatók, többek között pedagógusoknak és építészeknek tart előadásokat a tanév kezdete óta. Helyi mentora a szintén filozófus dr. Horváth Nóra, az egyetem Apáczai Csere János Karának docense, akivel közösen oktatnak filozófiai alaptantárgyakat.

A professzor egy nyitott workshopot is vezetett az egyetemen, melyet a szabad akarat ősi problematikája köré szervezett. „Ha nincs szabad akarat, vajon felelősek vagyunk-e a döntéseinkért?” – vetette fel a kérdést, amelyet Phineas Gage példájával szemléltetett. A 19. században élt és később híressé vált vasútépítő-munkás ugyanis súlyos balesetet szenvedett, melyben az agya jelentősen károsodott. Gage ugyan életben maradt, de személyisége megváltozott, megbízhatatlan és udvariatlan lett. Hibáztathatjuk-e őt ezért? – késztette gondolkodásra közönségét.

A workshopon részt vett dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi rektorhelyettese is, aki elmondta: nagyon örülnek, hogy angol anyanyelvű és tudományos szakterületén kiemelkedő vendégprofesszort láthatnak vendégül. „Ez hozzájárul az oktatási színvonal további emelkedéséhez, újabb külföldi hallgatók Győrbe vonzásához, valamint a Széchenyi István Egyetem és a Marymount Egyetem közötti nemzetközi kutatási háló erősödéséhez” – hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?