A legjobb árajánlat milliárdokkal volt több a vártnál

szennyvíztisztító
Kunsziget |

Három és félszeresére drágult a kunszigeti szennyvíztisztító korszerűsítése és bővítése, miután a közbeszerzési ajánlatok bontása után kiderült, hogy az ajánlati árak bőven meghaladják a támogatási szerződés szerinti építési költséget. Így egy friss kormánydöntéssel 2,1 milliárdról 7,3 milliárd forintra (!) ugrott a beruházás összköltsége, melyből 6,4 milliárd uniós KEHOP-támogatás.

Jócskán megdrágult a Kunsziget és térsége szennyvíztisztító telep korszerűsítése és bővítése.

A projektben 90 százalékos támogatást biztosítanak az érintett települések konzorciumának: Dunaszegnek, Dunaszentpálnak, Győrladamérnek, Győrzámolynak, Kunszigetnek, Lébénynek, Mecsérnek, Mosonszentmiklósnak és Öttevénynek.

A támogatás eddig így állt össze: 1,878 milliárd forint a projekt KEHOP-keretében finanszírozandó támogatása, 208 millió forint a „megtérülő projektköltségre jutó központi költségvetési forrás”, 80 millió a „le nem vonható, az EU felé el nem számolható áfa összeg”.

A közbeszerzési eljárás azonban nem várt eredménnyel zárult. Módosítani kellett a helyi konzorciumi együttműködési megállapodást, mert „a beérkezett ajánlatok bontását követően egyértelművé vált, hogy az ajánlati árak meghaladják a jelenleg hatályos támogatási szerződés szerinti építési költséget.” Az érintett településeken ezért testületi üléseket kellett összehívni január végén. Győrladaméron is elhangzott: „az eredeti költségvetés nem fedezi a közbeszerzési eljárás során a legjobb árajánlat összegét.”

A Magyar Közlöny friss száma szerint a KEHOP-támogatás így 4,566 milliárd forinttal nőtt, a központi költségvetési forrás 507 millióval, az áfa 71 millióval. Így a projekt összköltsége 2,1 milliárdról 7,3 milliárdra ugrott. Mivel nagyobb lett a költségvetés, így a településekre jutó önrész is emelkedett, erre azonban – ahogy a győrladaméri ülésen elhangzott - kiegészítő támogatási igényt nyújt be Kunsziget, mint a konzorcium vezetője.

Az alsó-szigetközi szennyvíztisztítót 2008-ban felújították, ott úgynevezett eleveniszapos tisztítási technológiát használnak, gépi iszapvíztelenítéssel. Az iszapot iszapcentrifugával víztelenítik. A szennyvíziszapot mezőgazdasági területeken hasznosítják, a tisztított szennyvíz befogadója a Mosoni-Duna.

szennyvíztisztító
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?