A BMW szeret meglepetéseket okozni

<p>A német BMW szeret meglepetéseket okozni, ennek mintapéldája az új hármas. A márka új autói azután sem lettek sokkal konzervatívabbak, miután Chris Bangle-t lecserélték a formatervezők igazgatói posztjáról.</p>

Utódja, Adrian von Hooydonk saját, egyedülálló stílust képvisel.

Az új 3-as BMW hátulról erőteljesen emlékeztet az F10-es 5-ös sorozatra, az igazi érdekességet tehát az orr-rész jelenti. Az egészen elnyúló, elvékonyított fényszórók, valamint a púpos motorháztető által jellemzett új BMW arculat megszokást igényel, s talán elrettent majd néhányakat, de bizonyára csak addig, ameddig élőben meg nem pillantják az autót. Az új 3-as még inkább visszahozta ugyanis a cápa ábrázatot, amely a régi BMW-ket jellemezte. Oldalról például abszolút ragadozónak néz ki. A mérnökök rengeteget dolgoztak a légellenállás mérséklésén is, a 3-as légellenállási tényezője mindössze 0,26 lett, ami lenyűgöző érték.

Az új 3-as tekintélyeset hízott és ezáltal jóval dinamikusabb kiállású lett. Széles nyomtávja (elöl +37 mm, hátul +47 mm) már első pillantásra szembetűnő, míg megnövelt hosszúsága (+93 mm, 4624 mm) és szintén megnyújtott tengelytávja (+50 mm, 2810 mm) ugyancsak sportos körvonalait hangsúlyozzák. A nagyobb méretek pedig mindenekelőtt a hátsó utasok kényelmét szolgálják. A csomagtartó is öblös, 480 liter a térfogata.

A BMW megújult 3-as sorozata ezúttal három felszereltségi szinttel érkezik – Sport Line, Luxury Line és Modern Line. Mindegyikük egyéni módon hozza a sportlimuzin karaktert, magas minőségi színvonalat képviselő anyagválasztással.

Az autóban a legkorszerűbb vezetői segédrendszerek és a legfejlettebb mobilitási szolgáltatások találhatók meg. Újdonság a színes szélvédő-kijelző. (dem, autoblog.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?