A tétlenség öregít

Azzal a reménnyel indítjuk el alábbi sorozatunkat, hogy olvasóink nagy részének még sokáig nem lesz szükségük az öregedéssel kapcsolatos tanácsokra… Ám egyszer - ha akarjuk, ha nem - eljön a pihenés ideje. Ennek a sorozatnak a most még fiatalok akkor veszik majd igazán hasznát.

Azzal a reménnyel indítjuk el alábbi sorozatunkat, hogy olvasóink nagy részének még sokáig nem lesz szükségük az öregedéssel kapcsolatos tanácsokra… Ám egyszer - ha akarjuk, ha nem - eljön a pihenés ideje. Ennek a sorozatnak a most még fiatalok akkor veszik majd igazán hasznát.

A fejlődés szabályozásának, mint élettani jelenségnek velejárója a sejtek, a szervek, az egész szervezet öregedése. Biológiai folyamatról van szó, amely a születéssel kezdődik és a halállal végződik.

Az öregedés okáról többféle elmélet született. Az egyik szerint azért öregszünk, mert a szervezet sejtjei kimerülnek, elhasználódnak és pang a fiatal sejtek utánpótlása. Más felfogás szerint az öregedést a sejtek örökletes (genetikai) lényükben szenvedett károsodás idézi elő. A következő csoport az öregedést normális élettani jelenségnek tekinteti. Ma már egyértelmű, hogy az öregedés az öröklött tulajdonságok és a környezet hatásának a következménye.

Az öregedés folyamatos, lassú alkati, élettani és lélektani változások folyamata, a szervezet csökkent alkalmazkodó képessége a környezetben előforduló változások iránt.

Okaival és törvényszerűségeivel a gerontológia (geron, gerontis = öreg) foglalkozik. Öregedési tünetek már a 45. életév körül is felléphetnek. Ezeket az öregség előkészületi szakasza követi, majd pedig az öregség. A 80 év felettieket öregségben élőknek, a 90 év felettieket pedig geronto-knak, aggastyánoknak nevezzük.

AZ ÖREGEDÉS HÁROM SĺKJA

Ismereteink az öregedésről egyre bővülnek. Ma már tudjuk, hogy e folyamatot 3 féle változás jellemzi:

1. természetes elváltozások, ill. a szervezet elhasználódásának és károsodásának természetes következményei,

2. változások, amelyek meggyorsítják az öregedési folyamatot (magas vérnyomás, cukorbetegség, nagymértékű testi és szellemi megterhelés),

3. az öregedés kóros szövődményei (pl. szív- és érrendszeri betegség). Az öregedést külső és belső elváltozások kísérik. A külső jelek közül elsősorban a magasság és a súly csökkenésére, az izomzat ellágyulására leszünk figyelmesek. De történnek a belső elváltozások is. Megfigyelhető az emésztés és felszívódás romlása (öregségi vérszegénység), az emlékezőképesség csökkenése, álmatlanság, aluszékonyság, fáradékonyság, hormontermelés csökkenése, és az ebből eredő további nehézségek (változókor, csontritkulás, törékeny csontok, bőrelváltozások stb.)

Ezekre a változásokra általában az 50. életév körül szoktunk felfigyelni. Jó, ha az ember ezt az évfordulót biológiailag és lelkileg felkészülve, társadalmilag éretten éli meg. Ezekben az években csökken a test teljesítőképessége, változik a szív és az érrendszer teherbírása, kezdenek kimerülni tartalékaink, beleértve az agy működését jellemző funkciókat is. Változik az emlékezőképesség, az új dolgokhoz és ismeretekhez való alkalmazkodás.

Ez a folyamat az involúció, ami azt jelenti, hogy gyengül a szervezet egyes szerveinek működése. Nyilvánvaló, hogy ez nem jellemző mindenkire, aki töltötte be az ötvenet, ám jellemző az öregedés egész folyamatára. Tudatosítani kell, hogy ez az a kor, amikor bizonyos szokásokat meg kell változtatni.

A szervezet minden funkciós rendszerének, mint pl. a szív- és -érrendszernek, a légző- vagy központi idegrendszernek megvannak a tartalékai, de mivel a működési involúciók e tartalékokat is érintik, nyilvánvaló, hogy kímélni kell őket. Tehát elsősorban az életmódot kell megváltoztatnunk, ha elejét akarjuk venni a későbbi zavaroknak.

HOGYAN MÓDOSĺTSUK ÉLETMÓDUNKAT?

Elsősorban táplálkozási szokásainkon kell változtatni. A civilizáció lényegesen befolyásolta a természetes táplálkozást, mégpedig a fehérjék rovására és a cukrok javára. Étrendünkből hiányoznak a vitaminok (sokan csak a C-vitamint tartják vitaminnak, ezen belül is a sok helytelen déli gyümölcsöt), fehérjék, ásványi sók, nyomelemek, telítetlen zsírsavak. Túl sok húst és zsírt, kevés zöldséget, gyümölcsöt, növényi olajat, gabonafélét fogyasztunk. Oda kell figyelni a stressz ártalmaira, valamint az egyoldalú táplálkozásra is. Idős embereknél igen fontos a fogak pótlása, mert az embert megóvja az egyoldalú táplálkozástól.

A nyugdíjba vonulás óriási változást jelent mindenki számára. Sokan terveket szőnek, készülnek erre az időszakra, sok mindent szeretnének pótolni, amire korábban nem volt idejük. Egyesek nyelveket tanulnak, olvasnak, kertészkednek, utaznak, mások viszont félelemmel, szorongással várják ezt az időszakot. A nyugdíjas kort legtöbben az öregséggel azonosítják, így szorongásuk lényegében az öregségtől való félelmet tükrözi.

Senki se legyen tétlen, ha egyszer nyugdíjba vonult, hanem egészségi állapotának és szellemi képességeinek megfelelően keressen magának olyan elfoglaltságot, amely rendszeres kikapcsolódást jelent. Aki egész életében dolgozott és egyik napról a másikra tétlenné válik, testileg-lelkileg összeroppan, idő előtt megöregszik. Az idős ember lehetőleg olyan elfoglaltságot keressen, amelyet szívesen végez, de ne legyen megterhelő, és ne menjen a pihenés rovására.

A munka, a pihenés és a szórakozás megfelelő aránya biztosítja a napi elfoglaltságot és ezen túl azt a szükséges életritmust, amely az idős kornak is elengedhetetlen követelménye. Ám az a szempont sem elhanyagolható, hogy kellő odafigyeléssel és az egészséggel való törődéssel a biológiai öregedés kezdete kitolható. Ugye milyen jó azt hallani, hogy 10 évvel is fiatalabbnak látszol a korodnál! Ez a lehetőség a kezünkben van. Még egy fontos szabályra hívnám fel a korosodó ember figyelmét: panaszaival időben forduljon orvoshoz, és vizsgáltassa meg magát még akkor is, ha úgy érzi, egészséges.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?