Régen, mikor még nem ingáztam Pozsony és Dunaszerdahely között, esténként hosszú sétákra indultam magammal. Nem volt célja lépteimnek, egyszerűen csak mentem, mert hívott a csillagos égbolt varázsa, a Hold fénye, a tücskök zenéje és a város éjszakai hangulata. Ilyenkor magamba szívtam a kellemes nyáresti sétákat, megszellőztettem gondolataimat, kidobáltam magamból a nap folyamán összegyűlt kacatokat, melyek az embert rángatták erre - arra. Minőségi idő jutott mindenre, a barátság legszebb értékeit is ezekből az időkből őrzöm. Lassan tíz éve már, hogy a mindennapi utazás egy ülésbe préselte a szabadság útján sétálló lábamat. A lépteimnek legtöbbször már célja van. Az ember mindig siet valahová, mintha versenyt futna az idővel. A járdák futószalagján állandó feladatokra összpontosít az elme és a séta céltalan szabadsága kárba vész. Néha úgy belemerülünk ebbe az anyagi világba, hogy elfelejtünk kikapcsolódni, végül belesüppedünk a fotelba és a tévéműsorok világában merül el fáradt tekintetünk. Ha az ember hozzászokik ehhez az életmódhoz és munka után nem marad más számára mint, hogy kielégítse testi szükségleteit, eszik, tévét néz, alszik és holnap megismétli a tegnapot, végül egy sablonos élettel fejezi be földi pályafutását, a lelkéről valahogy megfeledkezik, vagy már csak úgy tekint rá, mint valami távoli ismerősre, kivel egykor jó baráti viszonyt ápolt.
Ez a rendszer melyben élünk rendszerellenes, mert a bennünk lévő rendet rombolja. A demokráciának nevezett látszatvilágban minden a pénzről szól. Költekezünk, hogy a reklámokkal megfertőzött érzékeinket kielégítsük. Tálcán kínált kölcsönökkel jönnek felénk a bankok, pénzügyi tanácsadók és üres zsebünket teletömik varázs pénzükkel, aztán meg évekig törlesztjük az elköltött varázspénz irreális kamatjait, így hizlalva a rajtunk nyerészkedőket. Ebben a rendszerben a hitelezők láthatatlan láncokkal kötözik meg a polgárokat, olyan az egész, mint egy modern rabszolgaság. Az erőltetett menet szépen lassan felzabálja az egészségünket, hiszen feláldozzuk azt a pénzért, majd futunk a pénzünkkel az orvoshoz, hogy visszaszerezzük elvesztett egészségünket.
De jó lenne megint egy hosszú sétára indulni és közben kidobálni azt a sok – sok felesleges kacatot ami naponta mérgezi az ember lelkét, megszabadulni végre a tehertől és újra a békesség útján járni, minőségi időt szentelni az őszinte emberi értékekre is.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.