Szociológus, politikus. Érdeklődési területei a kisebbségpolitika, régiófejlesztés és az egyenlőtlenségek csökkentése.
1986-ban születtem Dunaszerdahelyen. Tanulmányaimat Budapesten és a New York-i Columbia Egyetemen végeztem.
2013-ban Vavrek Istvánnal együtt megalapítottam a PURT nevű gömöri, azóta is működő civil szervezetet.
2014-ben részt vettem a Bél Mátyás Intézet létrehozásában, ma ennek elnökeként dolgozom.
2016 és 2020 között romaügyi kormánybiztosként dolgozam. Ugyanebben az időszakban a Híd párt alelnöki pozícióját is betöltöttem.
2020 végén jelent meg a Roma Közösségek Atlasza 2019 nevű könyv, amelynek társszerzője vagyok. Jelenleg kollégáimmal Ólubló mellett folytatjuk a kutatást a helyi ruszin és goral közösségek feltérképezésének céljából.
22 karma