Mit jelent a poszt-modern, miért értelmetlen fogalom a poszt-kereszténység

peklaszlo777
2022. március 10.
Bár az utóbbi időben a cicás videók jobban lekötik az érdeklődésemet, mint a közélet, mégis pár szó erejéig szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a politikusok és az újságírók nap mint nap helytelenül használják a fentebb említett fogalmakat.

A modernitás legpregnánsabban a klasszikus descartes-i “cogito ergo sum” gondolattal ragadhathatjuk meg. Tulajdonképpen a hit és a ráció helycseréjét nevezzük modernitásnak, ami később egy “naív” haladás hittel párosult és ami Hegel “rendszerfilozófiájában” ért a csúcsára. “Ami ésszerű az valóságos, s ami valóságos az ésszerű”.

Hegelt követő generációk közül az egzisztencionalizmus képviselőit emelném ki. Akik akár hívők, akár hitetlenek voltak, abban mindenesetre megegyeztek, hogy a valóság egyáltalán nem ésszerű. Inkább akarat, szenvedély, hit, illúzió, az önmegismerés egy mozzanata….

Ebből következett az a léttapasztalat, hogy a világ széttöredezett szubjektív tapasztalatok, benyomások, elképzelések összeegyeztethetlen masszája, ezt nevezzük poszt-modernnek. Tehát ez egy olyan korszak, amely a modernitás utáni.

Nincsen olyan, hogy poszt-keresztény korszak. Jézus Krisztus feltámadása után folyamatosan voltak keresztény hívők a Földön. Keresztény individuumok vannak, akik lehetőségeikhez mérten a történelem során szabad akaratukból döntöttek Krisztus követése mellett. Ha mindenképp “korszakolni” akarunk, akkor talán az egyház korszakaként határozhatjuk meg azt az időszakot, amely Krisztus második eljöveteléig tart. Ez viszont teológiai (csupán a hívők számára releváns), nem pedig politikai megközelítés (a társadalom nagy része nem ebben hisz).

Különben is mihez képest határozzuk meg a poszt-keresztény korszakot? Amióta nem államvallás? Amióta nem főáramú kultúra? A Krisztushit nem lehet államvallás, hiszen személyes szabad akaratból történő megvallást és követést igényel. A Krisztushit nem lehet kultúra, csupán életmód. Nem program és szórakozás, hanem folyamatos együttlét Jézussal az egyházban és azon kívül is.

Még egyszer, nincs olyan hogy poszt-keresztény korszak

Az üdvtörténetbe vetett hitem szerint Jézus második visszajöveteléig keresztény pontosabban az egyház korszaka van. Természetesen ez a kijelentés politikailag értelmezhetetlen, amint arra fentebb rámutattam.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Profile picture for user peklaszlo777
1 blogbejegyzés
peklaszlo777
0 karma