Megemlékezés Farkas Jenőről

Farkas Jenő 1922. január 18-án született Szencen. Középiskoláit Pozsonyban végezte el, majd Esztergomban tanult teológiát a Hittudományi Főiskolán. Pozsonyban, Csicsón, Bajtán, Kiskeszin, Nagymegyeren, Nagyabonyban és Albáron szolgált Római Katolikus papként.

A szlovák irodalom legszebb gyöngyszemeit, Andrej Sládkovič  Marína és  Ján Botto Jánosík halála című műveit fordította szlovák nyelvről magyarra, ezzel is gazdagítva nemzetét. Prózákat is fordított például Pavol Dobšinsky Az elvarázsolt erdő című művét, Andrej Plávkától a Liptói pásztorsíp című művet, de fordított műelemzéseket, könyvismertetőket is magyarra. Saját önálló verseskötetei a Csendország 1965-ben, a Valaki jár a nyomomban 1969-ben jelentek meg.

Versei nagy emberszeretetről és természetszeretetről árulkodnak. Megénekelte a hársakat, az ibolyákat, az almafát, de írt magányáról, az ember haláláról, vívódásairól is. Több versében is az őszről ír. Az őszi napfény, A zsugori ősz volt, Őszi kép, Őszi párviadal, Őszi elmélkedés című versei mind arra mutatnak, hogy az ősz színeivel, hangulatával erőteljes hatást gyakorolt rá. Versei nagy részét Nagymegyer ihlette.

Egy versszak  az Őszinte szóval című versből:

Sötét van. Köd. Nos, hol  a nagy hited?

Alszik a hold s  lelkiismeret.

 Ebben a meditatív versében a költő szépen megénekli az őt érő kisértést, a pillanatot, amikor a lelkiismeret szunnyadni kíván és szavai szerint az óparancsok is alusznak. Hite nem őrzi őt és a kisértő vétekre biztatja, hiszen sötét éj van. Ne prófétáljon, hagyja Ninivében elégni lelkét. Ugyanakkor, ugyanabban a versben már arról ír, hogy rózsáinak szánt gödröt üresen temeti be és hogy a csipogó madárka rápöröl a hosszú éjszakára,  ő pedig új reménnyel néz a következő napra.

Nagyon szép verse a Hazafelé című vers, amelyben meghatóan ír az öregedésről:

Elgondolni, mily hosszú volt az út-

s az ember mégis lassan hazajut.

 Az örök fiatalság utáni vágyáról:

Piros-arany a szőlő levele,

de jó lenne még menni lefele

 és annak a vágynak lehetetlenségéről:

De menni kell az úton felfelé,

 az örök fény, az örök csend felé.

Magány című versében a költők magányáról ír,  Adyt, Petőfit, szüleit, majd saját magát szólítja meg, vonja kérdőre.

Magamtól kérdem: mire vársz

életed bimbós tavaszán?

Szavai elárulják tépelődését, és a további versszakok feltárják átmeneti keserűségét, amikor is így ír:

Asztalomon pár szál virág.

Mily szép a váza, hogy ragyog!

Metszett kristály, nem néz rá senki,

szomorú, és szépsége láttán

érzem, hogy egyedül vagyok.

A kristályváza panasza, tudom, igaz.

Magát a kristályvázához hasonlítja, amit legszívesebben összetörve látna:

S a törött kristály csörrenése

színesítené kedvemet.

Majd így fejezi be a verset:

Akkor talán

szobám falán

görcsös ököllel fenyegetve

köddé válnék a bús magány.

A nagymegyeri római katolikus plébánia és a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetete kezdeményezésére 2006 június 26-án emléktáblát avattak az emlékére pappá szentelésének 60. évfordulóján a Zárda iskola külső falán Nagymegyeren, ahol 1964-től 1976-ig  tevékenykedett plébánosként. Az emléktáblát Klig Sándor szegedi szobrász készítette a Polgári Magyarország Alapítvány támogatásával. Azóta minden évben Pünkösd hétfőn szavalóversenyt rendeznek az emlékére.

1979 szeptember 18-án halt meg dunaszerdahelyi kórházban, utolsó szolgálati helye Albár volt. Szencen van eltemetve. Személyében nemcsak egy hűséges papot, de egy nagyszerű költőt veszítettünk el.