Hová tovább?

Jéney Gàbor
2021. május 20.
A korosztályok és politika viszonya

A nyugati világban egy jól látható trend, hogy a politika az 50+ korosztályt szolgálja ki. Ez abban nyilvánul meg, hogy a jelenlegi politikai aktorok ennek a korosztáynak az igényeihez igazítják a programjukat. Jó volna ha ebből kilábalnánk. Ennek az előfeltétele a senior politika. Ami jelenleg nincs egyetlen pártban sem. Mert vannak problémái ennek a korosztálynak van mit megoldani. De ettől még nem kellene ennek mindent alárendelni. Még olyan dolgokat is amit már a koruktól fogva nem vagy alig érint ezeket az embereket. 

Hogy egy példát említsek itt a 200€ tervezett gyereksegély. Biztos hogy el lehet költeni ennyit gyerekre, de biztos ez a legjobb? Mert a gazdasági szakemberek azt mondják, hogy emeljük, de csinálhatnánk pár óvodát és bölcsődét is. Mert sokan nem tudnak elmenni dolgozni és 2 keresős modell tud működni. Én itt tenném hozzá, hogy az iskola buszok is hiányzik sok szülőnek. 

Az egészségügy a szakember hiányra hívja fel a figyelmet, mert tudjuk hogy vannak emberek akiknek ez akadályokba ütközik a gyerek nemzés vagy fogantatás. Meg hát a világra jötte körül előtte és utána kell az orvosi felügyelet. 

A felmérések azt mutatják, hogy egy átlag fiatal 30 év körül tud saját otthonához jutni és egy másik felmérés szerint meg ez a előfeltétele a gyermek vállaljanak. Nem volna okosabb mondjuk szociális bérlakásokat építeni. Illetve támogatni a fiatalok lakhatását. 

Miért is írok a fiatalokról? Hát azért, mert nem nyugdíj korhatàr kitolása, nem a 13 havi nyugdíj, nem az ingyen vonatozás, nem az ingyen gyógyszer a megoldás, hanem a tisztességes nyugdíj, ahhoz meg kell megfelelő számú gyerek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Profile picture for user Jéney Gàbor
99 blogbejegyzés
Jéney Gàbor
15 karma