Hogyan bánjunk az alkalmazottakkal? - Az „élmény“ kialakítása a HR folyamatokban - 2.rész

Madari Gábor
2021. május 12.
Túl sokszor fordul elő a munkaadókkal, hogy csakis saját szemükkel néznek az alkalmazottakra. Nem jut eszükbe, hogy esetleg emberi szemmel nézzenek rájuk, vagy akár szakmai, piaci szemmel. Az élmény, mint olyan kialakítását és átadását akkor is tartsuk szem előtt, mikor már alkalmazásunkba kerülnek az adott munkavállaló

Belépés

Soha ne feledkezzünk meg az új alkalmazottak integrációjáról. Bármilyen tapasztalattal is rendelkeznek, bármilyen megfelelőek is az adott pozícióra, fontos tisztában lennünk vele, hogy egy új környezetbe kerültek, ahol új kollégák, új felettesek, új beosztottak, és számos új feladat vár rájuk. Ezekhez kénytelenek nagyon gyorsan alkalmazkodni, ami miatt akár a megfelelési kényszer csapdájába is eshetnek.

Az ilyen, és efféle problémákat elkerülendő kövessük végig a következő folyamatot:

  • Állítsunk új munkatársunk mellé egy mentort, akik végig kíséri őt az első napok nehézségein. Ezt már a munkába lépés első napja előtt alakítsuk ki, hogy az új munkavállaló tudja,  mentorához bármikor fordulhat.
  • Ösztönözzük az új kollégát, hogy visszajelzést adjon. Igyekezzünk olyan kapcsolatot kialakítani, ahol már az elején az őszinte, egyenes beszédet szorgalmazzuk.
  • A visszajelzések után kapott javaslatokat, észrevételeket próbáljuk beépíteni a munkafolyamatokba, miután alaposan kielemeztük őket. Ne felejtsük el, az új kolléga külső szemmel nézi a belső folyamatokat, ami nagyon hasznos lehet!

 

Az alkalmazottak megtartása

Nyilvánvalóan az egyik legnagyobb feladata a HR-nek, hogy a legjobb munkavállalókat ne csak megszerezze, hanem meg is tartsa. Sokkal nehezebb ez a feladat, mint amilyennek tűnik.

A szakirodalomban, konferenciákon, HR-es megbeszéléseken széles körű megoldásokat találhatunk erre a problémára. Ugyanakkor a legtöbb esetben a legalapvetőbb kommunikációs és pszichológiai megközelítéseket érdemes elővenni.

Kérdezzünk és hallgassunk

Ha sosem kérdezzünk meg munkavállalóinktól, hogy milyen problémáik vannak, akkor soha nem fogunk rá választ kapni. Hallgassuk meg őket, hiszen ők azok, akik a legfontosabb operatív feladatokat ellátják. Bármennyire is hiszünk a kemény hierarchiában, muszáj kérdezni és hallgatni, mert anélkül egyszer csak azt fogjuk tapasztalni, hogy minden HR-el kapcsolatos meetingen a fluktuációs számokkal bajlódunk. 

 

Valósítsuk meg a munkavállalók ötleteit

Sokszor megesik, hogy egy alkalmazott, vagy azok csoportja felfedez valamiféle problémát a gyártási láncban, vagy egyéb, operatív folyamatokban. Ezen esetekben az is előfordul, hogy mikor a probléma jelentésre kerül, már egy kész ötlettel állnak elő ennek megoldására. Hallgassuk meg őket! Ezáltal nem csak a folyamatokat tudjuk kijavítani, hanem fontossá, egyenlő féllé emeljük az operatív munkát végző munkatársakat. Az ilyen hozzáállás kulcspontja lehet annak, hogy megtartsuk a legkiválóbb munkaerőt.

 

Nem csak pénzel lehet jutalmazni

Mindenki örül a pénzügyi juttatásoknak, mindenkinek jól esik egy kis bónusz, ha jól teljesít és ez így teljesen rendben is van. Ugyanakkor tudjuk jól, hogyan működik a piac. Nem minden esetben jönnek ki úgy a számok, hogy pénzbeli bónuszokat tudjunk adni folyamatosan, hónapról hónapra. Ilyenkor azonban érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lehet a legjobb alkalmazottaknak fontos, mi az, amire a plusz pénzen kívül is szükségük lehet, hogy nálunk maradjanak.

  • dicséret
  • pozitív visszajelzés
  • ötletek megvitatása
  • személyes kommunikáció felettes és beosztott között
  • csapatépítés

 

Ahogy látjuk, a felsoroltak mind ingyenes eszközök. Minden vezetőnek érdemes beépíteni ezeket a vezetői eszköztárába. Meg fognak lepődni a szemmel látható változásokon, amiket a legjobban a munkavállalók fognak értékelni.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.