Gondolatok kerékpáron


Gondolatok kerékpáron...
Ismét kerékpárra ültem és kitekertem a csendbe. Letéptem magamról az állam szabta szájkosarat és hátra se néztem, s úgy tíz perc múlva máris magam mögött hagytam a várost és annak minden zaját, mikor elértem a csallóközi földek határát, a legkönnyebb fokozatra váltottam, hogy lépésben guruljak végig az erdei úton, mert itt már nem letudni akartam a távot, hanem mindent de mindent magamba akartam szívni, figyeltem - füleltem a környezetem, úgy gyűjtöttem a látnivalót és a madárdalt, mint más a bélyeget, vagy az érmét. Időnként megálltam egy fa mellet, hogy átvegyem én is a fák mozdulatlanságát, és csak a tekintetemmel jártam végig a termő földeket, olyan más így a föld, nincs rajta beton, aszfalt, se épület, érezni lehet a szagát, látni eredeti színét és rajta állva tudatosul bennem a nagysága is. A felszántott föld barázdái úgy hullámzottak előttem, mint az örökké ringó tenger. Az Isten törvénye megszólít a földből, mert porból lettünk és ismét porrá válik benne az ember, magába zár az anyaföld, már most is, ahogy a tekintetem elvész benne, nézem és nem tudom levenni a szemem a tájról, elvarázsol ez a másik dimenzió, amely nincs is olyan messze a mi civilizált kőbábelünktől. Ha nem lenne rajtam az óra, azt hiszem itt az idő is értelmét vesztené, a természet órája ugyanis másként ketyeg, nem sürget, hanem megpihenni hív, társalogni vele s önmagammal, itt sokkal könnyebb még imádkoznom is, olyan természetes, mint a madárdal a fán, vagy mint a vetés zöld színe. Templom ez, a természet temploma, mit az Isten épített és minden nap jelen van benne, nélküle nem növekedne egyetlen fűszál sem, egyetlen virág sem, egy levél sem hajtana az ágon, itt a csend is tartalmat hordoz és üzen, hogy figyelj rám ember, gondolkodj, ismerd fel kezem munkáját, mert bennem rend van, én vagyok az Alkotó, és hozzám képest minden más teremtmény. Az Isten nagyságát itt valóságban is átélem, mellette a saját egom oly kicsiny lesz, hogy már nem is zavar, itt nem veri a mellét hogy én, csakis én, hanem alázatosan figyeli a nagy Alkotó munkáját és még jól is érzi magát benne, mert tudja, hogy része a teremtett világnak, s ha így látja magát az ember a dolgai is kezdenek összeállni, mert az egység az életünk részleteiből áll össze, ezt üzeni nekem a természet bölcsessége.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.