Túra a Garammenti nyitott pincékhez

Anna Koňuchová Kopić
2021. augusztus 1.
A mai ajánlónk nem véletlenül egy Burda hegyi túra lesz - szeretnénk arrafele egy nagyon jó programot ajánlani mindenkinek, mégpedig a Garammenti nyitott pincék eseményt, ami már most pénteken, augusztus 6-án kezdődik!

Az esemény részletes programját ezen a linken találják. Mivel a program csak 14 órakor kezdődik, előtte bőven van idő arra, hogy az alábbi túrácskát is megejtsék (fordítva nem ajánlott, borkóstoló után túrázni nem szabad. (Haha :) ). Akkor sem veszett el semmi, ha most a hétvégén nem tudnak Burdára menni, mert ez a túra a nyitott pincéktől független (de azért egy borkóstolót kihagyni mindig vétek!). 

Erre a túrára két helyen lehet elindulni. Ha a Nyitott pincék esemény előtt szeretnének sétálni egyet, akkor a kovácsipataki szanatóriumnál kezdhetik a túrát, és bizony pont az esemény helyszínén végeznek, ahol már vár a dáridó. Ellenirányban is lehet kezdeni, ekkor a garamkövesdi templom után Helemba fele egy jó 300 méterrel a háromszögben, a Garam völgye vendéglőnél kell majd balra kanyarodni. Ott vár már a tábla, részletes információkkal a tanösvényről – merre halad, mit lehet majd látni, milyen élővilágot. Az ösvényen is végig látnak majd részletes, háromnyelvű információs táblákat, maga az túraútvonal is nagyon jól jelölt – a piros jeleket kell követni, elméletileg nem lehet elveszni (nekem mégis sikerült… nem a szanatóriumnál kötöttem ki, hanem a Sziklák után folytattam a kék vonalon, mert ugye a piros és a kék is csak egy szín (…), és hosszú bolyongás után – de azért szép volt – Helembán kötöttem ki).

A túra könnyűnek nevezhető, és gyerekkel is vígan végig lehet rajta menni, sőt, egy biciklis is elhaladt mellettem! A piros és a kék vonal kereszteződésében találhatók a Sziklák, ahonnan azokat a mágikus képeket szokták készíteni Párkányról, Esztergomról és a környékükről. Innen már csak 45 perc lefele a piros vonalon, ahol már fel tudnak szállni a buszra, előtte még csobbanni egyet a Dunában. Párszáz méterre arréb van a híres Kék Hal étterem, esetleg a Panoráma szálló is, ahonnan szép kilátásban gyönyörködve fel tudnak frissülni. Poszt szerzője nem egy jó fényképész (sőt…), ezért a vizuális anyagaink csak informatív jellegűek. Ha igazán szép képeket szeretnének látni, tiszta szívből ajánljuk a Chlabaturism oldalt, ahol nem csak gyönyörű képeket találnak, de részletes kirándulási tippeket is Helemba széles környékén. Jó hétvégét kívánunk :) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Profile picture for user Anna Koňuchová Kopić
17 blogbejegyzés
Anna Koňuchová Kopić
18 karma
Karváról (is) származom. Ifjabb koromban menekültem innen; a falusi élet monotónnak tűnt, tartalomtalannak, ezért amint felnőtt lettem, elkezdtem városokban múlatni napjaimat, jártam a nagyvilágot.
Harmincnéhány évesen hazakerültem, Muzslán lakok pont 10 éve. Jobb ötlet híján elkezdtem kószálni a környékünkön, amit eddig sikeresen ignoráltam, és rá kellett jönnöm, hogy bezzeg gyönyörű helyen élünk, amely annyi kiaknázatlan lehetőséget rejt önmagában. Bízom abban, hogy bejegyzéseimmel sikerül legalább egy morzsányit hozzájárúlnom régiónk turizmusának fejlődőséhez.
Még annyit fontos hozzá(m)fűzni, hogy lassan 20 éve turizmusban dolgozom, így nem kicsit szakmai szempontból is írom soraimat.