Dunakanyar vízitúra

Anna Koňuchová Kopić
2021. június 21.
Még tavasszal ott álltam az Ipoly partján és irigykedve néztem a folyón kenuzó embereket. De hát savanyú a szőlő, még ugye, ahogy a Horvátok mondják – ’fali more, drž´ se kraja (dícsérd a tengert, de maradj a szélén, amit én kibővítenék minden vízfelületre), ezért nem is nagyon mertem belevágni ebbe a „prodzsektbe”. Mindaddig, amíg egy kedves kolléganőm profilján nem láttam meg az izgalmas képeit egy dunai kenutúráról. Több nem kellett, jelentkeztem a szervezett túrára, és egy közeli barátnőmmel (akiről fontos megemlíteni, hogy Kazah, és révén egy teljesen új, viszonylag kritikus visszajelzést kapok a kultúránkról) és kisfiammal, férjem rémületére, nekivágtam.

Szobon találkoztunk a 27 fős, nagyon vidám csoporttal, ahol Attila, a túravezetőnk először egy rövidke bemutató tanfolyamot tartott, megismertette velünk a biztonsági előírásokat, eszközöket, az útitervet, majd kihajóztunk (kikenuztunk :) ) észak fele az Ipolyra. Rólam elég annyit tudni, hogy semmi kondícióm nincs, az egyetlen testmozgásom a néhány környékbéli túrácska, és még így is izomláz nélkül végigbírtam evezni a kb. 15 kilométert, és nem is rettegtem a nagy víztől, pedig komoly tér- és mélység iszonyom van, ami csak annyit jelent, hogy a túra mindenki számára alkalmas.

Ipoly

Az Ipoly nem a méretével nyűgöz le - kicsi az Ipoly, de erős látványt nyújt. Nyári, érett levegőt árasztottak a sűrű fák lombjai, a víz nehéz, iszapos szaga hamar elkábított minket és részévé váltunk a természetnek. Megszoktak minket a madarak és a szitakötők is, mellettünk, velünk repkedtek. Csak a Sávoly hídon áthaladó vonat térített vissza a civilizációba, szerencsések voltunk, hogy pont a híd alatt lehettünk, amikor az óriás gép a fejünk fölött zakatolt.

Sávoly híd

A Duna és az Ipoly torkollatánál, gyerekek örömére, megálltunk egyet pancsolni (még riportolni az aggódó apának – még élünk). A két folyó áramlata – a hideg Dunáé és a meleg Ipolyé keverednek itt, jól esett bemártózni, mielőtt a lényegre tértünk: a Dunakanyar meghódítása kenuban, amitől, beismerem, picit tartottam. Az óriás kirándulóhajók hullámai nem bizonyultak veszélyesnek, a nagy víz sem nyelt el, csak a kanyar gyönyörű látványa, hegyek, erdők és a felhőtlen szép kék ég tükrözése a végtelen vízen kísért minket, kellemes szellővel. Zebegényre érve először zátonyra futottunk (persze akarva), ahol megbeszéltük a következő lépéseket – kikötünk, (riportolunk az aggódó apának), és eszünk, majd új erővel folytatjuk.

Az Ipoly és a Duna találkozása

Zebegény egy nagyon kedves kis falu, ideális fekvése van, Duna mellett, Börzsony alatt, fontos vasúti útvonalon, nagyon közel Budapesthez, mégis elég távol tőle, hogy ne stresszelje a lakosait. Itt sem lenne rossz lakni, főleg valamelyik vízmenti házban, ami a helyi szegényeknek jutott ;-) Írigykedni nem szép dolog, álmodozni annál szebb... Zebegényben pesti árakat megszégyelítő összegért megebédeltünk a Füstölgő sarokban (isteni finom volt a kaja, azt meg kell adni!), de a Monarchia Rétesházban, ami igaz picit kiesik, de érdemes megkeresni, újra emberi áron, még párolgó meleg, gazdagon megtöltött szemetnedvesítő finom rétest ettünk.

Egy kis csobbanás

A hosszú séta vissza a Dunapartra pont arra volt jó, hogy a teli pocak megnyugodjon, és frissen, teljes erővel le tudjuk győzni az utolsó szakaszt Nagymarosig. A hátunk mögött lemenő nap fénye az előttünk táruló Pilisi dombokról, majd a visegrádi Fellegvárról verődött vissza, a látványt sem szavak sem pedig fényképek nem tudják visszaadni, ezt meg kell élni! Olyan gyönyörű volt a táj, hogy gyakran elfelejtettünk evezni, de hát lefele haladtunk, a Duna áramai vittek minket. Mire lement a nap, már Nagymaroson kikötöttünk, (riport apának), ahonnan hosszú búcsú és köszönőszavak után siettünk a vonatra Szobra, ahol az lett volna a szándékunk, hogy rácsatlakozunk a nemzetközi vonatra Párkányba.

Annyi víz...

Sok sétáló, fagyizó, szépen öltözött ember közt igyekeztünk, jó volt látni, hogy Nagymaros így él és virul. Maga a hazaút Párkányba egy kaland volt, (apa hív, hol vagyunk már): aki tudta, aki nem, az utolsó napi nemzetközi EN vonat Szobon igaz megáll, de nem fogad utasokat. Ennek ellenére, a MÁV kalauzok emberi hozzáállássának hála korábban értünk haza Nagymarosról, mint a Pestiek. Azt ugye mondanom sem kell, hogy egy forró zuhany után csak úgy belehullottunk az ágyba. Na ezt a túrát is megismételjük, a Kanyarba mindig szívesen visszatérünk. Szervezőnknek, az Utazzgeografussal más vízi túrái is vannak, szívből ajánljuk! Böngészni, a túrákra jelentkezni a facebook.com/ageografus vagy www.utazzgeografussal.com oldalakon tudnak.

Erre vezetett az utunk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Profile picture for user Anna Koňuchová Kopić
17 blogbejegyzés
Anna Koňuchová Kopić
16 karma
Karváról (is) származom. Ifjabb koromban menekültem innen; a falusi élet monotónnak tűnt, tartalomtalannak, ezért amint felnőtt lettem, elkezdtem városokban múlatni napjaimat, jártam a nagyvilágot.
Harmincnéhány évesen – persze pasi ügy, mi más – hazakerültem, Muzslán lakok pont 10 éve. Jobb ötlet híján elkezdtem kószálni a környékünkön, amit eddig sikeresen ignoráltam, és rá kellett jönnöm, hogy bezzeg gyönyörű helyen élünk, amely annyi kiaknázatlan lehetőséget rejt önmagában. Bízom abban, hogy bejegyzéseimmel sikerül legalább egy morzsányit hozzájárúlnom régiónk turizmusának fejlődőséhez.
Még annyit fontos hozzá(m)fűzni, hogy lassan 20 éve turizmusban dolgozom, így nem kicsit szakmai szempontból is írom soraimat.