Csenkei erdőtúra

Anna Koňuchová Kopić
2021. június 7.
Nemzeti park vagy védett terület alatt sokan egy messzi, erdős magashegyi tájat képzelnek el, de most le kell rombolnunk ezt az illúziót. Nagyon sok olyan apró védett terület van körülöttünk, amiről talán nem is hallottunk, de bizony ha sokáig hipnotizáljuk a térképet, akkor megtaláljuk őket, és nem csak a nagyobbakat, mint pölö Burda hegységet, vagy a Lelédi erdőt, de olyan picuri területkéket is, mint a Muzslai patakot, vagy a Szalkai csodabogyós erdőt, Szentgyörgyhalmát, szépen zölddel bekeretezve. És van egy olyan terület a környékünkön, a Csenkei erdő, ami mai posztunkban kiemelt helyet kap, mert bizony nem is olyan régen harmadfokú védett területté nyilványították.

Ez messze nem azt jelenti, hogy ezentúl nem szabad a Csenkei erdőbe menni, csak annyit, hogy még jobban kell majd odafigyelni, ha arra járunk. Persze ez általánosságban igaz: a természetben viselkedni kell, nem szabad szemetelni, hangoskodni, szedni a virágokat, gyűjteni a lepkéket – mintha ott sem lettünk volna, csak megcsodálni szabad! Sajnos nem mindenki viselkedik felelőssen, nemrég emiatt nagy területen leégett a csenkei erdőben lévő védett sztyepp. 

Az erdőn keresztül egy betonút vezet, ami ideálissá teszi egy biciklis túrához. Javaslatunk Búcs vagy Muzsla felöl megközelíteni, Szentgyörgyhalma felöl, Kismuzslánál tudunk bekanyarodni dél felé. Az utat végig fás és bokros rész övezi, így melegebb napokon is kellemes ez a túra. Az útmentén kétnyelvű táblák vannak kitéve, amelyekről többet tudhatunk meg a terület flórájáról és faunájáról, és ha jól figyelünk, csendesen haladunk, akkor valóban találkozhatunk őzekkel, rókákkal, fácánokkal, és rosszabb esetben vaddisznókkal is.

Néhány helyen vadászles is áll, és mivel nem kimondottan tilos, így gondolom fel lehet rájuk mászni (mi megtettük :-) ), ahonnan gyönyörű kilátás nyílik számunkra. Több helyen le is lehet fordulni a betonútról, sétálni az erdőben vagy az erdei utakon, piknikezni (csak felelőssen!). Csenke településéhez térve, kb. 5 km után, véget is ér ez a zöld szakasz. Itt található a Motorest, amely jelenleg zárva van, de belső információink szerint, hamarosan újra kinyit, épp zajlanak a felújítási munkálatok, így itt lehet majd felfrissülni, pihenni.

Csenkénél le tudunk térni a Duna mellé, picit csobbanni, illetve itt is élvezni a szép tájat, a kaszkádszerűen folyó Dunát és a mellette lévő ártéri erdőt. Csenke mellett vezet a Velo6 kerékpárút. Ha az erdőből jövet jobbra fordulunk, Duna folyásával ellentétesen, akkor Karváig, Mocsig akár Komáromig jutunk el rajta, végig a Duna mellett (egy kis akadály van csak a szivattyúnál, Csenke után), ha pedig balra kanyarodunk, Duna folyása irányában, akkor végig a töltésen, Ebeden keresztül egészen Párkányig érünk.

A Velo6 egyik szakasza majd letér Muzsla fele, de ha arra mennek, készüljenek fel, hogy több részen tolni kell a biciklit, az út homokos. Illetve a Csenke és Ebed közti szakasz a töltésen is csak sóderrel van leszórva, ami miatt bizony jobban kell nyomni a pedált, vagy kimenni a forgalmas főútra - úgy értesültünk, idén, legkésőbb jövőre a Velo6 ezt a szakaszát is befejezik, és ezzel kényelmesen tudunk majd bringázni. Az útvonal amúgy nagyon jól jelölt, csak nehezen lehet elveszni. Mivel természetben, lakott területen kívül tekerünk/gyaloglunk, ne felejtsünk el elegendő folyadékot, ételt vinni! Ha pedig nagyon meleg lenne, több szakaszon is le lehet menni a Dunapartra felfrissülni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Profile picture for user Anna Koňuchová Kopić
17 blogbejegyzés
Anna Koňuchová Kopić
18 karma
Karváról (is) származom. Ifjabb koromban menekültem innen; a falusi élet monotónnak tűnt, tartalomtalannak, ezért amint felnőtt lettem, elkezdtem városokban múlatni napjaimat, jártam a nagyvilágot.
Harmincnéhány évesen hazakerültem, Muzslán lakok pont 10 éve. Jobb ötlet híján elkezdtem kószálni a környékünkön, amit eddig sikeresen ignoráltam, és rá kellett jönnöm, hogy bezzeg gyönyörű helyen élünk, amely annyi kiaknázatlan lehetőséget rejt önmagában. Bízom abban, hogy bejegyzéseimmel sikerül legalább egy morzsányit hozzájárúlnom régiónk turizmusának fejlődőséhez.
Még annyit fontos hozzá(m)fűzni, hogy lassan 20 éve turizmusban dolgozom, így nem kicsit szakmai szempontból is írom soraimat.