A Szövetségről

Jéney Gàbor
2021. október 31.
Láttam már én olyan mkp-ést akinek a párja szlovák nemzetiségű volt és olyat is akinek a gyereke szlovák iskolában járt. S láttam olyan híd-ast akinek a párja magyar nemzetiségű volt és olyat is akinek a gyereke magyar iskolában járt.

2021. október. 2. megalakult a Szövetség Aliancia nevű gyűjtőpárt, amit a Magyar Közösség Pártja, Híd-Most párt és a Magyar Közösségi Összefogás pártja hozott létre. A nagy összeborulásból kimaradt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) és a Magyar Fórum (MF). 

Eltelt 1 hónap. Ennyi idő után még nem lehet tartalmi kritikát megfogalmazni de formait már igen. Biztos vagyok benne, hogy sok munka volt összehozni ezt a pártot. Pláne az MKP-nak és a HÍD-MOST-nak. Ha csak az elmúlt 10 évet nézzük. Bár sosem volt akkora különbség a két párt között. Láttam már én olyan mkp-ést akinek a párja szlovák nemzetiségű volt és olyat is akinek a gyereke szlovák iskolában járt. S láttam olyan híd-ast akinek a párja magyar nemzetiségű volt és olyat is akinek a gyereke magyar iskolában járt. De ettől függetlenül mindent megtettek, hogy megalkossák a saját szörnyüket és megosztjanak minket. Bár helyi jelleggel össze dolgoztak ezek a pártok már előtte is. 

Jó magam tisztes távolságból figyelem a párt ügyködését. El kell mondanom, hogy csalódtam. Annyi történt, hogy miután harmadszor is elutasították a választók, úgy gondolták, hogy egyesítik az erejüket. Pedig jobb alkalom nem is lehetett volna, hogy egy modern a megváltozott életünkre kellő válaszokat adni tudó párt jöjjön létre. Gyakorlatilag így mentették át maguk olyan politikusok akiknek köszönhetőleg az elmúlt 30 évben több mint 100 ezerrel kevesebben vagyunk. 

De hiányérzetem van amikor a nőket keresem a párt felső vezetésében. Nem vagyok kvóta párti. De viszont napjainkban a női szavazók számára is fogyaszthatóvá kell tenni a politikát. Az ő igényeit is figyelembe kell venni és képviselni kell azokat. Ezt képviselheti jól akár egy férfi is de egy nőtől sokkal hitelesebb. 

Nincs ez másként a cigányok esetében sem. Ideje volna már emberszámban venni őket. Egy cigány nemzetiségű politikus jelenthet hidat is a szlovák vagy más anyanyelvű romák felé és ez azért elég sokat hozhat ha figyelembe vesszük, hogy lakosság arányosan nálunk él a legnagyobb roma közösség. 

De meg kell szólítani a külföldön élő felvidéki magyarokat is. A számuk több ezer fős lehet. Mi határtalanul egy nemzet vagyunk és egy cipőben járunk. Ha a fának a gyökere beteg az a lombján is meglátszik. 

Nagyrőce 189, Zsolna 158, Besztercebánya 300, Túrócszentmárton 117, Nagyszombat 141, Trencsén 118, Bazin 575, Nagymihály 155, Privigye 152, Nagytapolcsány 241, Verebély 339, Zólyom 93, Liptószentmiklós 70, Garamszentkereszt 84. A teljesség igénye nélkül ennyien élnek magyarok a 2011 népszámlálás szerint. Biztos, hogy kevesebben vagyunk most. Lehet itt fintorogni de hány és hány 100-200 lakosú település van kis hazánkban. S mindegyikben van kultúrház valamelyikben óvoda és iskola is. Szóval észak felé kellene vennie a Szövetségnek az irányt és offenzív politikát folytatnia. Szerintem ők is megérdemelnek egy közösségi házat illetve magyar oktatást. Bennem nagy tiszteletet ébreszt, hogy ottan megmaradtak magyarnak. Sajnos itt délen ez már sok mindenkinek nem sikerül. S azt se feledjük, hogy az a 2648 szavazat is jól jön persze ez a szám nagyobb.

De itt vannak a szexuális kissebségi közösségek is. A fogyatékkal élők is. Őket is képviselni kell. Nem engedheti meg a párt azt a luxust, hogy őket figyelmen kívül hagyja

Az is jól volna ha végre szedne tagdíjat a párt és anyagilag függetleníteni tudná magát. Nekem egy autonóm pártra van szükségem nem egy olyanra ami mástól függ. 

Az előválasztás is elbukott, nagy bánatomra. Pedig a szavazat maximalizálásra ettől jobb nincs! Persze ők azt mondják, hogy úgy is nevekre szavazunk, de viszont arra nincs semmi garancia, hogy magyar ember, magyar pártra szavaz. Pláne, ha válalhatatlan. Tudják ezt ők is, mert az 5% célozzák meg. S tudjuk 8% körül vagyunk. 

Ezt az operett politikát meg be kell fejezni. Az elmúlt 30 év bebizonyította, hogy meddő. Már 2 helyen is megszakadt a keletről-nyugatra tartó földsáv a szülőföldünk. Van defenzív politika, amikor nélkülözhetetlené vállunk a többségnek. De ettől én idegenkedem. Jó magam az offenzíva politika híve vagyok, mint már említettem. 

Biztos, hogy nem fog tetszeni a szlovákoknak egy olyan párt ami nem hátra lépked, hanem előre. Ráadásul ha határtalanul megfogja mindenki kezét. Sőt egy anyagilag stabil pártnak sem fognak örülni. De én azt szeretném ha olyan párt képviselne minket ami elsősorban nekünk felvidéki magyaroknak akar megfelelni és nem a többségnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Profile picture for user Jéney Gàbor
99 blogbejegyzés
Jéney Gàbor
15 karma