600 ezer

Jéney Gàbor
2021. július 7.
Döntött az alkotmánybíróság. Nem lehet népszavazást tartani.

Ma az alkotmánybíróság szégyenletes döntést hozott. Figyelmen kívül hagyott 600 ezer ember akaratát. Az alkotmánybíróság hivatott védeni az ország jogállamiságát és demokráciáját. 

Úgy döntött az alkotmánybíróság, hogy nem szavazhatunk az előre hozott választásokról. 

Milyen demokrácia az ahol alkotmányellenes a népszavazás? Holott a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint is a szavazók több mint 50% elmenne szavazni. 

Most jönnek azok akik szerint ez, csak egyfajta megúszás. Ezzel akarja Peter Pellegrini és Robert Fico és a többiek megúszni a büntetést. Csakhogy míg a NAKA futószallagon szállítja az állítólagos oligarchiákat meg korrupt üzletembereket és politikusokat. De valahogy nem azok az ítéletek születnek, mint azt néhány újságíró és politikus elvárja. 

Mondanom sem kell, hogy a mostani jobb és liberális pártok azt ígérték, hogy megállítsák a korrupciót és megtisztítják a politikát és közéletet. Ezzel szemben tavalyi kormány alakításuk óta egyetlen korrupcióellenes törvényt sem hoztak. Sőt azóta nekik is meggyűlt a bajuk az átláthatósággal és a törvények betartásával. 

Nagyon átlátszó trükk a hatalom megtartásához, mert bár ennek a kormánynak alkotmányozó többsége van de lassan annyi szavazójuk sincs, mint a HLAS SD-nek. 

Én nem rajongok Peter Pellegrini-ért. Amikor hatalmon volt, akkor is kritizáltam. S most sem tetszik, hogy nem oltassa be magát pár százaléknyi népszerűség miatt. De ettől függetlenül még 600 ezer ember igényét és több mint 50% szavazói hajlandóságát alkotmányellenesnek nevezni antidemokratikus. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Profile picture for user Jéney Gàbor
99 blogbejegyzés
Jéney Gàbor
15 karma