<p>Töredelmesen bevallom, Genfbe érkezésem előtt komáromiként nem sejtettem, hogy szülővárosom egyik emblematikus alakjának, Klapka Györgynek bármilyen köze is lehetne Rousseau, Voltaire és Henry Dunant városához. Sőt, eltelt egy kis idő, amíg ez a tény egyáltalán tudomásomra jutott.</p>
Csak az vigasztal, hogy tanult történész barátom, Szarka László sem tudott Klapka genfi anabázisáról. Valamikor 2002-ben Laci egy tanulmányútra kísérte Genfbe a Századvég Politikai Iskola diákjait és tanárait. Egyik este sétálunk a Rue de Paquis utcán, a svájci különlegességeket felszolgáló étterembe, az Edelweissba készültünk vacsorázni, amikor Laci megállított. Te, mi ez a tábla?
A tábla mellett én már persze több tucatszor elhaladtam. Autóval, egyik ülésről a másikra utazva, belemélyedve a tanulmányozandó dokumentumasztagba. Sohasem figyeltem fel arra, mi van a táblára írva. Nos, ez a szöveg volt rajta: Ebben a házban lakott Klapka György, a magyar hadsereg tábornoka, Komárom hős védője, a genfi Nagy Tanács tagja 1856–57 között. Az ő dicső emlékére emelte ezt az emlékművet 1907-ben a Genfi Magyar Diákok Egyesülete. Szarka Lacival egymásra néztünk: hát ezzel valamit kezdeni kell.
Elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak. Elkezdtem látogatni a genfi levéltárakat. Megtudtam, hogy Klapka 1852-ben telepedett le Genfben, és 1855-ben megkapta a polgárságot. Jó kapcsolatba került a helyi politikai és társadalmi élet vezetőivel. 1856-ban a radikális párt színeiben jelöltette magát a genfi Nagytanácsba (Genf Kanton parlamentjébe), és a második legnagyobb szavazatszámmal megválasztották. Amikor 1857-ben úgy látszott, hogy Neuchâtel hovatartozása ürügyén Genf fegyveres konfliktusba keveredhet Poroszországgal, Klapkát kinevezték a genfi haderők főparancsnokává. Végül az ellentétek békés úton rendeződtek, és Klapka lemondott a tisztségről. Viszont aktívan tovább politizált, és mellette pénzügyekkel is foglalkozott. Genf város és kanton nevében Európa-szerte utazott és pénzügyi, kereskedelmi kapcsolatokat épített. Az 1860-as években több időt töltött Londonban és Párizsban, mint Genfben, de genfi polgárságát mindvégig megtartotta, mígnem az osztrák–magyar kiegyezés után visszatért Magyarországra. A levéltárakban találtam nyomokat arra nézvést is, hogy komoly viszonya akadt egy helyi előkelő hölggyel. A viszonyból azonban végül nem lett házasság.
Arra gondoltam, Klapka története okán kezdeményezni lehetne Genf és Komárom együttműködését, akár testvérvárosi kapcsolat kialakulását a két település között. Fel is kerestem Genf polgármesterét, elmondtam neki az egész történetet (persze nem volt tudomása az összefüggésekről), és megkértem, vállalja fel az ügyet. Hivatalos levélben is megszólítottam. Válaszolt, nem zárkózott el az ügytől, a részleteket azonban már a két városnak kellett volna megbeszélnie egymás között.
Egyik otthoni tartózkodásom folyamán meglátogattam a komáromi városházát, tárgyaltam az akkori polgármesterrel. Elvben neki is tetszett a dolog, de a gyakorlati részleteket természetesen meg kellett beszélnie a képviselő-testülettel és a hivatal elöljárójával. Sajnos, én már egyéb bokros teendőim miatt nem tudtam az ügynek több időt szentelni, esetleg arra vállalkozni, hogy én legyek az együttműködés fő motorja, szervezője, egyengetője. Végül a testvérvárosi viszonyból nem lett semmi, úgy tudom, sem a komáromiak nem utaztak el Genfbe hivatalosan felvenni a kapcsolatot, sem a genfiek Komáromba.
Klapka esete a genfiekkel számomra szimbolikusan 2003 márciusában fejeződött be. Akkor Csáky Pál emberi jogi miniszterelnök-helyettes érkezett az Emberi Jogok Bizottságának ülésére a szlovákiai küldöttség vezetőjeként. A Genfi Magyar Egyesület vezetőségénél felvetettem, hogy elmehetnénk közösen koszorúzni a Klapka-emléktáblához. Egyben érdeklődtem, vajon miért nem ott szoktak egyébként is koszorúzni, hanem a város túlsó végén, a Plainpalais téren található Szent Bonifác-kápolnánál. A válasz egyszerű volt: a Klapka-tábla viszonylag forgalmas utcán található, és túl sok ember ott nem gyülekezhet külön kérvényezés nélkül. A koszorúzás után pedig következik az ünnepség, amely a Szent Bonifác dísztermében van mindenképpen, és a jobbára idősebb embereknek bonyolult lenne az ilyenfajta szervezés. Ezért az összes koszorúzást – akár a márciusi, akár az októberi forradalom évfordulója kapcsán történik – a Szent Bonifác falán található 1956-os emléktáblánál tartják.
Megegyeztünk azonban, hogy a hivatalos ünnepségen kívül egy kisebb csoport Csáky részvételével külön megkoszorúzza a Klapka-emléktáblát. Össze is gyűltünk egy hétköznap délután vagy harmincan: a Genfi Magyar Egyesület egész vezetősége és néhány egyéb tagja, a magyar nagykövet, Csáky Pál, jómagam. Meghitt ünnepség keretében, a járókélők csodálkozó pillantásai által követve, megkoszorúztuk Klapka György emléktábláját. Az idősebb magyar genfiek szeméből bizony egy-egy könnycsepp is kicsordult.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.