Még tavasszal ott álltam az Ipoly partján és irigykedve néztem a folyón kenuzó embereket. De hát savanyú a szőlő, még ugye, ahogy a Horvátok mondják – ’fali more, drž´ se kraja (dícsérd a tengert, de maradj a szélén, amit én kibővítenék minden vízfelületre), ezért nem is nagyon mertem belevágni ebbe a „prodzsektbe”. Mindaddig, amíg egy kedves kolléganőm profilján nem láttam meg az izgalmas képeit egy dunai kenutúráról. Több nem kellett, jelentkeztem a szervezett túrára, és egy közeli barátnőmmel (akiről fontos megemlíteni, hogy Kazah, és révén egy teljesen új, viszonylag kritikus visszajelzést kapok a kultúránkról) és kisfiammal, férjem rémületére, nekivágtam.
