Legfrissebb blogbejegyzések
Miért is lett volna az idei COP klímakonferencia különb az eddigiektől? Már huszonöt alkalommal tárgyaltak a világ vezető politikusai, gazdasági titánjai és szakemberei a sorsunkról, és minden alkalommal nagyobb veszélyekkel lettek konfrontálva. Most volt a huszonhatodik alkalom. Az eredmény? Nem meggyőző.
karcolatok
El sem tudjuk képzelni, hogy egy cigány, meleg vagy migráns is szeretheti ezt a hazát.
Persze csak öncélú érdekből, holmi választási százalékokért.
Pár indok, azért amiért inkább az áruházakat válasszuk.
Nem írtam a fosszilis, atom, zöld energiahordozók karbonlábnyomáról, mert felesleges. Nem ez számít. Mert a legtisztább energia az amit elő sem kellett állítani.
Korábban azt gondoltam, a Párizsi mocsarakat csak a helyiek viccből becézik ilyen nóbl néven, de miután a térképen is hivatalosan párizsiként láttam leírva, kíváncsi lettem a név eredetére, és aztán a történetet elolvasva - a vízimadarak egyik legértékesebb és legutolsó eredeti ornitológiai lelőhelyéről van szó! - magukra a mocsarakra is.
Az esélyegyenlőséget manapság nagyban tudja korlátozni a rossz vagy semmilyen internet.
Meg van az hogy Szlovákia?
írás